Ajánlj témát!

Miről szeretnél olvasni nálunk? Ha nem árulod el, csak találgatunk. Írjatok arról, hogy...

Kik vagyunk mi?

Az Akciós Potenciál egy agykutatással illetve más biológiai témákkal foglalkozó fiatalokból álló baráti, munkatársi közösség. Azért indítottuk a blogot, hogy az általunk űzött tudományágak új eredményeit közérthető módon, érdekesen mutassuk be az érdeklődöknek. Nem törekszünk tudományos igényű részletességre, de nem is elégszünk meg annyival, hogy "brit tudósok kimutatták..."

Utolsó kommentek

Szerzők

RSS feed

Rovatok

Címkék

creative commons

Creative Commons License
Terjeszd, használd, hivatkozd

Egyéb

Az ősbaktériumok erejével

Nem akartam ilyesmikről irni, de eljutottam arra a pontra amikor már nem fordultam le székemről a nevetéstől. Vissza kellett tartanom magam, hogy ne óbégassak a fejemet fogva, amikor az ősbaktériumok DNS-ében rejlő kód gyógyító erejéről olvastam. Aztán rádöbbentem, hogy a jól csengő szavak és valamelyest "tudományos" fogalmazásmód a biológiában kevésbé jártas embereknek valószínűleg ugyanannyira hihetővé teszi ezt a maszlagot mint bármi más. Mert ugye teljesen nem hiszünk el ugyan semmit, de "biztos van benne valami igaz is".

 

Nem minden csodaszernél egyértelmű, hogy csak ámítás és tudatlanság, esetleg hazugság lenne amit írnak róluk. Az esetek egy részében nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy baromság az egész, vagy hogy teljesen lehetetlen amit állítanak. Ezek azok a találmányok és csodaszerek amelyek a tudomány "határán" avagy mellékvizein eveznek. Általában nincs mögöttük tudományos igényű kutatás, kettős vak kísérletek - van viszont ezoterikus, esetleg vallási elmélet amely magyarázatot, hátteret és történetet ad a terméknek vagy termékeknek. Ettől persze még lehet hogy hatnak! Egyrészt a tudományos igényű kutatások nélkül is rátalálhat valaki egy hatásos gyógyszerre vagy gyógymódra. Másrészt pedig nagyon nagyon sok betegség esetében elég, ha az embernek elmondják a történetet, hogy ez konkrétan XY-nál és Z-nél és még sok száz vagy ezer embernél hatott.

Ezt hívják tudományos körökben (is) placebo-hatásnak. A placebo az a semmilyen hatóanyagot sem tartalmazó pirula amit a kontroll betegeknek adnak. A kettős vak próba pedig annyit jelent, hogy sem az orvos, sem a beteg nem tudja, hogy melyik pirulát kapta - a placebot, vagy a valódit. Mivel azonban van esély arra, hogy az igazit kapta, azt gondolhatja, hogy van esély a javulásra. A placebo hatás nem más mint ennek a gondolatnak a valósággá válása, ugyanis a placebó nagyon sok esetben és sokféle tünetre (vagy akár magára a betegségre is) valóban hat. Pontosabban a beteg elméje hat, mert e mögött semmiféle isteni beavatkozás, pozitív sikertörténet, ezoterikus dolgok nincsenek. A placebo hatás sokkal erősebb, ha a betegnek az orvos azt mondja, hogy ez az igazi pirula. Ha ugyanezt az apró reményt a lehetséges gyógyulásra megfejeljük egy egész kis kampánnyal (konkrét sikertörténetekkel, elméleti háttérrel stb.), az elmére kifejtett hatás is erőteljesebb és biztosabb.

 

Félreértés ne essék, nem vagyok ellene, hogy a betegeket "teljes egésznek" tekintsük. A placebo hatás tudatos felhasználása szerintem okos dolog, mert ebben az esetben valóban a beteg saját erőforrásait használtatják fel és ennél kevesebb mellékhatással járó beavatkozást nem tudom el lehet-e érni másképp. Ami ellen vagyok, amitől feláll a szőr a hátamon az palira vevés, az ostoba hazugságok, a tudatlanság terjesztése és a dezinformálás és mindezen dolgok (ál)tudományos köntösbe öltöztetése. Nem érdekel, hogy ez a feltaláló, orvos, kutató, üzletember stb tudatlanságából ered-e vagy csak a gátlástalan pénzszerzést szolgálja, mert az eredmény ugyanaz. Az átlagember egy idő után képtelen megmondani, hogy mi legenda, mi mese, mi szemenszedett hazugság és mi az amit azért tényleg "lehet tudni".

 

A probléma a különböző csodeszerkhez tartozó magyarázatokkal, hogy nem érünk el semmit azzal, ha nevetve lehülyézzük a forrásukat. Ekkor ugyanis csak egy ember szava van a másiké ellen és az emberek hajlamosak a karizmatikusabb egyénnek hinni. El kell mondani, hogy miben és miért nem stimmel a csodaszer leirása és nem lesajnálni vagy "leköpni" az "ostoba kuruzslót", még akkor sem ha úgy gondoljuk, hogy azzal van dolgunk.



 

Dr Nona Bio-Organikus Ásványi Komplexuma


 

Van egy egész termékcsoport, amely különleges gyógyitó erejét a magyar honlap leirása alapján az ősbaktériumokból nyeri. További szószaporitás helyett álljon itt a honlapról kiemelt szöveg:

 

Egyedülálló termékek a Holt-tengerből
Az ősbaktérium erejével

1 Az ősbaktérium egy olyan bioorganikus egység, amelynek fehérje szerkezete megőrizte azt a genetikai információs láncot (DNS), amely tartalmazza az élet és a jó működés kódját.
2 Több millió évvel ezelőtt ebből alakult ki az élet a Földön.

3 A szervezetünkbe bejutva, a sejtjeinkben lévő DNS lánc közvetlen közelébe kerülve, elektrománeses úton átadódik az információ, mely által a sejtjeink "emlékezni" fognak a helyes működésre. Így az immunrendszer felerősödik, beindulnak az öngyógyító folyamatok, mobilizálódnak a szervezet belső tartalékai, és fokozatosan helyreáll az egészség. Tehát a szervezet nem "mankót" kap, hanem megtanul önerőből jól működni. Nem terheljük magunkat vegyszerekkel, nincs semmiféle káros mellékhatás, csak természetes és biológiailag tiszta anyagok kerülnek a szervezetünkbe.

 

A következő dolgok nem stimmelnek a fent állítotásokban.
1.) Az ősbaktériumnak nincs fehérjeszerkezete, mert az a fehérjéknek van. Egy ősbaktérium rengeteg fajta fehérjét tartalmaz (csakúgy mint bármely más élőlény) és mindegyik fehérjéből sokat. Ezeknek a fehérjéknek van egy térbeli szerkezete amit "fehérjeszerkezetnek" nevezünk. Nem a "fehérjékbe zárva" örződik meg a DNS, bár kétségtelen, hogy ahhoz sok fehérje kapcsolódik és a DNS-ben tárolt információt fehérjék "olvassák el". A DNS attól marad fenn, hogy egy kémiailag stabil molekula amelyet az osztódás során a sejtek lemásolnak és a másolási hibákat javitják. A DNS mind a jó mind a rossz működés kódját tartalmazza.
2.) Miből? Ha a DNS-re gondol, akkor ez egyik jelenlegi, általam ismert elmélettel sem egyezik. Ha az ősbaktériumokra gondol, akkor szintén nem valószinű, hogy stimmel ez az infomáció. Az ősbaktériumokból csak ősbaktériumok keletkeztek, nem állatok és növények.
3.) Amennyiben az anyag valóban az emberi sejtek DNS-nek megváltoztatását okozná a bejuttatott ősbaktérium DNS-el (ezt transzformációnak hivjuk), akkor kötve hiszem, hogy bárhol a világon engedélyezték volna az árusitását, tekintettel arra, hogy ebben az esetben génteriápia lenne. Ez az elektromágneses információ-átadás mit jelenthet? Rádióadást? Fényjelzéseket? De most komolyan...

További furcsa és meglepő információk a honlapról:

 

"A Dr. Nona termékek egyedülállósága abban a különleges összetevőben rejlik, melyet Bio-Organikus Ásványi Komplexum néven ismerünk, és amely Dr. Nona Kuchina kutatása révén vált ismertté."

 

Először is, "Nona K"-nak még nem jelent meg cikke ami a Pubmedre felkerült volna (ha valaki találna ilyet kérem jelezze). Igy meglehetősen furcsa az is, hogy egyáltalán doktori címe van (a PhD címhez általában minimum két elfogadott cikk szükséges többek közt) és nem tudni mik azok a kutatások és eredmények amikre hivatkoznak. Persze nem kizárt, hogy a cikkeit leánykori nevén írta - ennek nem néztem utána.
 

"A bioorganikus komplexum legfontosabb bio-aktív összetevője az ősbaktérium, a világ legöregebb őssejtje.
Ez a sejt, mely évmilliók során képes volt ellenállni a hihetetlenül magas sótartalmú tengervíznek, a magas hőmérsékletenek és a nap káros sugarainak, fejlődése révén a legerősebb antioxidánssá vált."
 

 

Egyetemi tanulmányaim alapján az élővilágot Eukariótákra (növények, állatok, gombák), Prokariótákra (baktériumok) és Archaeákra (ősbaktériumok) osztja, a virusok besorolása az élőlények közé egyelőre nem eldöntött kérdés. Az ősbaktériumok, vagy más néven archaeák tehát egy külön csoportot képeznek. Feltehetően valóban nagyon régóta létező élőlénycsoportról van szó, azonban kapitális tévedés azt állítani, hogy az egyes ősbaktérium sejtek évmillió évekig élnének. Ez akkora hír lenne, hogy már hallottunk volna róla a híradóban is, nem csak szaklapokban. Ehhez kapcsolódik, hogy bár a honlapon bemutatott E. Coli ostormozgató komplexe igen érdekes, az E. Coli azonban az emberi bélben élő egyszerű baktérium, amelynek az ősbacikhoz ugyanannyi köze van mint a tehénnek vagy a hóvirágnak - szintén egy élőlény a Föld bolygóról. Személy szerint én inkább egy szép hóvirág képét tettem volna oda mindezek közül, ha már nerm sikerült egy arhaea képét levadászni a netről.
Antioxidánsnak azokat az anyagokat nevezik amik képesek a saját maguk "feláldozásával" (oxidációjukkal) megfogni a szabad gyököket és így megtörni a szabad gyökképződés láncolatát. Ezért aztán meglehetősen fontosak mindenféle szervezet szabad gyökökkel szembeni védelmében. Egy egész organizmust (ősbaktériumot) antioxidánsnak hívni olyan mintha egy politikus azt mondaná, "én vagyok a demokrácia".

"A termékek mindegyike természetes, nem tartalmaznak állati származékokat, és soha nem végeztek állatkísérleteket előállításukkor."

A kedvenc kifejezésemmé kezd válni a "teljesen természetes", "csak természetes forrásból származó" és ennek egyéb verziói. A kénsav és a cián is teljesen természetes valamint a különböző, növények, állatok, bacik és gombák által termelt mérgek is azok. A vérünk is teljesen természetes és ha a miénkkel nem kompatibilis vérű ember kap belőle akkor meghal. Ha nem végeztek semmilyen kisérletet állatokon, a kedves vásárló ezek szerint - gondolom - tekintse magát kísérleti nyúlnak...

 

 

2008.11.08. 20:05 | SirMook | 64 komment

Címkék: placebo gyógyítás áltudomány

A bejegyzés trackback címe:

https://akciospotencial.blog.hu/api/trackback/id/tr91757663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2008.11.09. 05:15:33

"Igy meglehetősen furcsa az is, hogy egyáltalán doktori címe van (a PhD címhez általában minimum két elfogadott cikk szükséges többek közt) és nem tudni mik azok a kutatások és eredmények amikre hivatkoznak."

Létezik olyan is, hogy orvosdoktor ;).

Szóval cikket számonkérni jogos, de cikk nélkül még simán lehetne Dr.

Mia 2008.11.09. 12:04:26

Rágugliztam Kuchina doktornőre és azt írják róla: onkológus (most hogy nézem tényleg lóg róla egy sztetoszkóp), akadémikus, aki az orosz űrkutatásban dolgozott...

Ja, és van 14 cikke. De biztos oroszul, vagy titkosított az űrprogram miatt:)

Meg rákos is volt fiatalon, de kigyógyította magát...

Akárhogy is nézem, tehetséges ez az ember. Csak a pszichológia területén, nem a kutatásban:)

Mia 2008.11.09. 12:06:01

Még sok baromságot találtam még vele kapcsolatban ami inkább emberi vonatkozású.
A legjobban az tetszett amikor egy nő az egyik blogján az ő termékeit árulta, a másikon meg azt ecsetelte hogyan gazdagszik meg a sok hülyébőll!!! O_o
lol

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.09. 18:22:02

Komavary, Mia, köszi a hozzászólásokat :)
Hát nem tudom, hogy akár orvos, akár biológus végzettségű, hogyan jöhet ilyen hihetetlen mennyiségű tévedés valakiből aki természettudományos szakott végzett... ezért gyanakszom inkább arra, hogy nem az aminek mondja magát.
A vicces az, hogy ettől, még működhetnek is azok a holt tengeri sók az ősbaci-kivonatokkal. Az ősbacik nagyon érdekes és még elég kevesett kutatott élőlények, igy sok minden lehet róluk állitani. De ha működnek is a termékeik, egész biztosan nem amiatt amit leirtak a honlapon, mert az a legkönnyebben meghazudtolható nonszensz kategóriába esik.

Secnir 2008.11.10. 12:58:10

bocsi a belebeszélésért: a Holt-Tenger nem azért kapta a nevét, mert effektíve semmilyen élővilága nincs? beleértve bacik is?

Nádori Gergely 2008.11.10. 16:26:23

Valóban élnek ósbaktériumok a Holt-tengerben. Ezek az élőlények (amiknek mai tudásunk szerint nem sok köze a valódi baktériumokhoz, ezért is lett a nevük Archeobacteria helyett csak Archea, vagyis nekünk is ősbaktériumok helyett ősöknek kéne neveznünk őket), nost ezek többnyire úgynevezett extremofil előlények, vagyis az extrém életkörülményeken (magas sav, só tartalom, meleg nagy nyomás) élnek meg, így a Holt-tengerben is.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.11. 22:49:12

Pontosan, jól mondod Nádori a nagyon magas sótartalmú élőhelyeken, mint a Holt-tenger vagy a Nagy Sóstóban laknak a halofil, avagy sókedvelő arheak amik a "rendes" sós tengervízben tudtommal nem is nagyon szaporodnak. Ennél még extrémebb körülmények között is élnek archeak, pl mélytengeri gejzírekben, bőven száz fok feletti hőmérsékleten.
De nem kell archeanak lennie vminek, hogy ilyen szuper-ellenálló legyen, az atomerőművekben is ott ahol a sugárzás tökéletesen kinyír minden mikrobát, laknak kifejezetten ilyen környezetre "szakosodott" bacik.
Azzal nem is volt gondom, hogy arhea-kivonathoz jutnak - ez abszolút lehetséges - inkább csak azokkal a dolgokkal amiket az archeakrol, a DNS-ről (stb) írtak az oldalon.

lysine 2008.11.13. 15:54:52

Helló, Sir! Kedvenceim között szerepel a mágneses réz karkötő is. A múltkor pedig olvastam az EXIT műsorújságban a speciális fehérjékről, az ún. proteinekről. Ja, és a pi-víz is megér egy misét :)

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.13. 18:41:43

Szia :)
Auuu.... hát igen... az én kedvencem egyébként valamelyik rovarölőszer reklámja, ami elég sokat ment pár éve. Abban érzékletesen mutatják be, ahogy az írtószer intelligens molekulái messziről felismerik a szúnyogot és mint valami nyomkövető rakéta utánarepülnek (hiába cselez a levegőben) és BUMM betalálnak és meghal a nyomorult. :D
Azért nem gondolom, hogy viccnek szánták a dolgot, mert már annyi "intelligens hatóanyagú" dolgot reklámoznak (mindenféle mosóporok és tisztítószerek pl), hogy szerintem az emberek agyában már sikerült beültetni, elfogadtatni velük az "intelligens molekulák" létezését. Közben meg ezek mögött a termékek mögött (írtószerek, mosóporok) van némi kutás és sok vegyész munkája - akik felteszem nem gondolják, hogy az inte2ligencia és gondolkodás létezik a molekulák szintjén. Ez csak egy szlogen ami jobban cseng, vagy emészthetőbb (vagy nem tudom mi más oka van a használatának) mint a "specfikusan erre és erre ható, ezt meg ezt tevő molekula" kifejezésnek.

Watson 2008.11.13. 21:30:37

www.ncbi.nlm.nih.gov/portal/utils/pageresolver.fcgi?log$=activity&recordid=1226607751814036

és tényleg lehet orvosdoktor is....

amúgy az idézetben nem elektromágnességről van szó, hanem elektrománességről, ami pedig köztudottan az ősDNS vagy inkább az ősDNA teljesen természetes kommunikációs-reparációs módja modern leszármazottaival (kapcs ford)

w

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 07:03:43

"Antioxidant activity of DN-1 and its effect on cell proliferation and survival following irradiation or treatment by H2O2''
PI: N. Kuchina, A. Vexler, R. Gorodetsky and P. Gurevich. Radiobiology and Biotechnology Lab., Hadassah University Hospital;
Several cosmetic products that include a bacterial extract - DN-1 as one of the main compounds have been developed in Clinica Lenom Ltd. (Israel) under supervision of Dr. Nona Kuchina (Dr. Nona International Ltd., Israel). Clinica Lenom using special methods prepared the DN-1 from red halobacteria - Archea, isolated from Dead Sea water. The aim of this project was to test the DN-1 on the presence of antioxidants and on its antioxidant and other biological activity using normal and tumor cell cultures.

Methods and materials

Agent. The DN-1 is a red-orange extract from red halobacteria - Archea, isolated from Dead Sea water. This bacterial organic matter includes different kinds of carotenoids, proteins, and other components. The stock solution of the DN-1 was prepared in 7.5% NaCI (pH 7.0 ± 0.5) and then diluted to the following final concentration used in all experiments: 0.1% DN-1 in 0.90% NaCI, 0.3% DN-1 in 0.92% NaCI, 1.0% DN-1 in 0.97% NaCI and 3% DN-1 in 1.12 % NaCI.

Assay for testing antioxidant composition of DN-1

Cells. Human skin fibroblasts (HF) isolated from skin biopsies of young normal volunteers and murine mammary adenocarcinoma cells (EMT-6) used in this project were maintained in DMEM for HF and RPMI-1640 for EMT-6 supplemented by 10°/o fetal calf serum, antibiotics and glutamine. All culture media components were purchased from GIBCO (Grand Island, NY). The cell cultures were maintained at 37°C in a water-jacketed CO2 incubator and harvested by trypsin/versen solution with 1-2 passages per week in a split ratio of 1:10 for fast proliferating EMT-6 tumor cells and 1:4 for normal HF. The 24 hrs cell culture was used in all the experiments.


Colorimetric assay for the number of viable cells and their proliferation. Cell density was evaluated by the CellTitre 96Aqeous colorimetric assay (MTS assay) based on the conversion of MTS to colored tetrazolium salt by cell dehydrogenases. The advantage of this assay with the use of 96 microwell plates is in the ability to test rapidly numerous arms of each experiment in the same conditions. Typically 200 m l with known number of cells from exponentially growing cultures were plated in 96 microwell flat bottom plates (in triplicate). Following 24 hrs in culture (to attach and to resume growth), 20 m I of the drug sample to be tested were added to each well. The cells were exposed to the agent for fixed time (typically 15 min) and then irradiated or treated by different concentration of H2O2. In most experiments the incubation with the drug was prolonged also after treatment. At the end of the experiment, the number of viable cells was determined by the MTS assay as follows. 30 m l of freshly prepared mixture of MTS/PMS (CellTitre 96 AQueous Assay by Promega) were added into each well. Following 2 hrs of incubation at 37°C the plates were placed on a mechanical plate shaker of a computerized automatic microwell plate spectrophotometer (Anthos HT-ll, Salzburg, Austria), shacked for 1 min and OD of the dye was read at 490 nm. The measurements were repeated following 4 and 6 hrs of incubation. The time point of the assay with optimal OD readings was chosen to assay the relative cell number. When more than one time point fitted these criteria the results in the different time points were normalized and averaged. For both cell types used, the OD readings of the MTS correlated well (r>0.97-0.99) with the number of seeded cells. The effect of the DN-1 on cell proliferation as well as on cell survival following irradiation or treatment with H2O2 was calculated by comparing the density of similarly treated cell pre-incubated with or without the DN-1 .

H2O2 treatment. Typically following 15 min pre-incubation of cells with fixed DN-1 concentrations at room temperature, different concentrations of strong oxidant – H2O2 were added into the wells. Then the incubation at 37°C was prolonged till the end of experiment.

Irradiation. The intact and DN-1 pre-incubated cells were irradiated in a dose rate of 1 Gy/min in microwell plates with a Phillips 250 kVp X-ray machine, installed with a Cu filter of 0.5 mm. The machine was calibrated for the field size of interest using both special small ionization chambers and thermo-luminescence dosimetry (TLD).

Statistical analysis. The results for each variant in the different experimental designs were represented as an average of 2 - 4 experiments; each was typically performed in triplicate. Mean values and standard errors were calculated for each point from the pooled normalized data. Statistical analysis of the significance of paired data points was performed with the use of the Mann-Whitney's unpaired test with two tailed P value, assuming equal and unequal variance as dictated by the ANOVA test and the nature of the experiment.

Results

Antioxidant composition of DN-1 . DN-1 includes two major groups of antioxidants: water-soluble and lipid-soluble. Every group contains couple of different antioxidants, probably.......(Fig.1).

Effect of DN-1 on cell proliferation


The effect of the DN-1 on cell growth was tested on both HF and EMT-6 cells. The agent was added in 4 concentrations (from 0.1% till 3% solution from stock extract) to equal number of cells. Following 3-4 days of cell growth the coif number was measured using MTS colorimetric assay. The effect of DN-1 on cell proliferation was evaluated by comparing the cell number with and without added DN-1 .

It was found that the DN-1 did not effect on the proliferation of fast proliferating tumor EMT-6 cells in all concentrations used (Fig. 2). In contrast, the statistical significant increase of proliferation of slow dividing normal HF (115-140%) was observed following the DN-1 treatment (Fig. 2). The offed of the DN-1 increased with the agent concentration excluding its 3% highest concentration with hyperosmolaric NaCI (1,2%) that may have some inhibitory influence on cell growth.

Possibly the stimulating effect of the DN-1 on cell proliferation of slow dividing cells such as HF may be associated with the reach composition of this produd extracted from halobacteria that survive and proliferate in strong hyperosmolaric conditions of the Dead Sea water.

Anti-oxidant effect of DN-1 on cells treated by H2O2


The strong oxidant H2O2 decreased extremely cell survival of both types of cultured cells used. The offed was time and dose dependent. In the experiments with short-term incubation it was shown that 5 min incubation of HF with 300 m M H2O2 resulted in ~30% cell survival but more prolonged incubation - 15 min and 30 min produced almost 100% cell death (Fig. 3). In the experiments with long-term incubation the same inhibitory effect of H2O2 was observed yet at very low H2O2 concentration of 10 m M (Fig. 4 and 9). EMT-6 cells were found to be less sensitive to H2O2 than HF. In these cells only 100 m M H2O2 resulted in the same inhibitory effect on cell survival in the conditions of long-term incubation (Fig. 10).

A possible antioxidant activity of DN-1 on the cell survival was evaluated on both types of cells. The cells were pre-incubated for 15 min with different concentrations of DN-1 . Then the fixed concentrations of H2O2 were added to the cells and the incubation in these conditions were prolonged till the end of experiment when the number of survived cells was measured by MTS assay.

Pre-incubation of HF with 0.1% DN-1 (Fig. 5) and 0.3°/o DN-1 (Fig. 6) did not protect the cells from inhibitory offed of H2O2. The 1% DN-1 proteds the cells in the case of the 10 m M H2O2 but it was found to be non-effective at higher concentrations of H2O2 (Fig. 7). More concentrated 3% DN-1 had protective effect not only at 10 m M H2O2 but also in the case of 30 m M H2O2 (Fig. 8). At the highest concentration of H2O2 all used concentrations of DN-1 were found to be non-effective (Fig. 9).

In the same long-term experiments the protective effect of DN-1 on EMT-6 cell survival was found only at the highest 3% DN-1 that neutralized the inhibitory offed of 100 luM H2O2 (Fig. 10) and moreover of 300 m M H2O2 (Fig. 11).

The mechanism of this protective effect is possibly associated with interaction of antioxidant components of DN-1 with H2O2 in the medium. Another possibility is that the DN-1 changes the cell membrane and this resulted in higher cell survival.
Effect of DN-1 on irradiated cells

The radio-protective offed of DN-1 was evaluated on both cell lines - HF and EMT-B. These cell lines are known to differ on their sensitivity to irradiation (Vexler et al., 1998). In these experiments HF were also less sensitive (Fig. 12) than EMT-6 cells (Fig. 19).

To test radio-protective offed the cells were pre-incubated 15 min with different concentrations of DN-1 and then irradiated with the dose of 2, 4 and 6 Gy. In the dose range used in these experiments the survival of HF decreased only on 10-15%. Therefore, it was practically impossible to detect the radio-protective offed of DN-1 on cell survival at all concentrations used (Figs. 13 - 17). But the stimulating effect of the DN-1 on HF proliferation was also observed on the irradiated survived cells (Fig. 18) and it was similar to this offed on the intad cells (Fig. 2).

Oppositely, the irradiation of EMT-6 cells in the same dose range decreased significantly their survival till ~60% at 6 Gy (Fig. 19). The pre-incubation of EMT-6 cells with the DN-1 did not increase the survival of irradiated cells (Figs. 20 - 24). Also the DN-1 did not stimulate the proliferation of the irradiated survived cells (Fig. 25) that is similar to the absence of this effect on the intact cells (Fig. 2).

One of the possible explanations of the lack of radio-protedive effect of DN-1 may be associated with the fail of this agent to penetrate into the cells and cell nuclei that are responsible for the killing effect of ionizing radiation.

Conclusions


1. DN-1 contains water-soluble and lipid-soluble anti-oxidant compounds.
2. DN-1 is not damaging agent to cells; only at the highest 3% DN-1 it was found some inhibitory effect on cell proliferation comparing to the offed of 1% DN-1 that may be associated with high concentration of NaCI.

3. DN-1 increases the proliferation of normal HF intact as well as irradiated and does not timulate the proliferation of tumor EMT-6 cells.

4. DN-1 protects both cell lines from the strong oxidant - H2O2.

5. DN-1 does not prated cells from radiation in dose range used.


Suggestions (for company used only)
1. To study antioxidant's activities of DN-1 versus other oxidants.

2. To study mechanism of stimulating offed of DN-1 on normal cells proliferation.

3. To test protective offed of DN-1 on cell survival after UV irradiation.

4. To study the penetration of DN-1 into cells.

5. To test cell survival after irradiation with long-term preincubation with DN-1.

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 07:17:01

"DEAD SEA PRODUCTS "Dr. Nona Int."
in the treatment of radiotherapy-induced toxicity in mucosa and skin of head and neck cancer patients


General menager of this project Dr. Nona Kuchina
PI: Dr. Rami Ben Yosef
CI: Dr. Akiva Vexler and Dr. Diana Matceyevsky
Radiotherapy Unit, Division of Oncology, Tel-Aviv Sourasky Medical Center, Tel-Aviv, Israel

Introduction:


Mucositis is a frequent debilitating complication presented in patients receiving radiotherapy to the head and neck tumors (1). The inflammation of the mucosa ranges from redness to severe ulceration. Symptoms of mucositis vary from pain and discomfort to an inability to tolerate food or fluids. It may initiate opportunistic infections in the mouth and the upper digestive tract. All this may limit the patient's ability to tolerate radiotherapy and hence to limit the effectiveness of cancer therapy.

It is therefore crucial that mucositis should be prevented whenever possible, or at least treated to reduce its severity and possible complications. Unmet needs in the area of mucositis include therapies that prevent or reduce the severity, duration, and symptoms of mucositis so the patient's radiation regimen can be maintained. In addition the treatment might reduces hospitalization, narcotic use, or a need for nutritional support.

Skin toxicity. Secondary to irradiation the skin in the involved fields may exhibit side effects that range from mild burn to necrosis and ulceration. The skin toxicity is heavily dependent on the irradiation dose and usually presents in skin fields as axilla and neck. In severe skin damage a break in the treatment schedule should be carried out and hence may cause a treatment failure.

Currently there is no medication which have a clear cut benefit in the treatment of radiation induced damage to the skin or mucosal membranes. Recently a phase III study, carried by RTOG group, has concluded that Biafine - the most used cream in radiotherapy wards - is ineffective (2). Similar multi-center studies on the use of either oral mouthwash or anti-microbial solutions found to be ineffective (3,4).

Dead Sea products contain various minerals and other materials and have a confirmed effectiveness in treating various skin diseases as psoriasis. We conducted a pilot study to examine the effectiveness of Dead Sea products - moisturizing cream (Solaris) and mouthwash, manufactured by "Dr. Nona" company, on treating skin and mucosal toxicity seen in patients treated with radiotherapy to head and neck tumors. "Dr. Nona" products are permitted for use either as cosmetic products or as a food supplement. Several clinical studies and animal evaluations (carried out in several countries from the former USSR) showed its safety and possible effectiveness in treating radiation induced skin and mucous membrane toxicity.


Patients and Methods: Patients with head and neck tumors (oral cavity, oropharynx, hypopharynx, larynx, salivary glands) were recruited for this study during. The trial group included 15 patients and the control group included 30 patients that were matched by tumor site and radiotherapy protocol. The irradiation was delivered using a linear accelerator (Elekta) operated in 6 MV photon beam. The total dose varied from 52 - 72 Gy and the dose per fraction was 1.8-2.0 Gy.

The Dead Sea products tested were the mouthwash and the cream "Solaris". Both were used three times daily: one week before, during and two weeks after radiotherapy. Patients' conditions were checked once a week during the treatment and up to three weeks after the completion of the treatment. Skin and mucosal toxicity was measured using the RTOG toxicity (1998) criteria. The overall treatment time was documented in all patients and treatment breaks ( 3 days ) due to acute mucositis were recorded. All raw data presented in 2 tables (see Appendix) and summarized the tables inside the report. The local ethical committee approved this study.

Results:


The characteristics of patients included in this study are presented in Tabs A&B and summarized in corresponding tables. The designed protocol of treatment with Dead Sea products was given to 17 patients from whom one was excluded as changed the place of treatment and the second patient died at the beginning of the treatment from the reasons not connected to the protocol. Therefore, the trial group was analyzed as the group of 15 patients. The control group consisting from 30 patients was very similar to the trial group.

In both groups of patients we observed the side effects following radiation therapy (Tab. 3). In the trial group only mucositis of grade I-II was noted: 9 patients had mucositis of grade I and 3 patients - mucositis of grade II. No one patient in this group had mucositis of grade III-IV. All patients tolerate radiation treatment quite well and do not have any discomfort attributed to Dead Sea Products. In the control group mucositis was much more observable: 14 patients had mucositis of grade I and 6 patients had mucositis of grade II. Mucositis of grade III-IV was revealed in 3 patients

In the trial group only skin damage of grade I was noted in 9 patients (Tab. 3). In the control group the skin damage of grade I-II was noted in 10 patients and of grade III-IV in 3 patients.
The radiation-induced side effects revealed in both groups lead to a treatment break. But it has to be underlined that the toxicity rate in the trial group was significantly lower than in control group. Therefore, in the trial group only 3 (20%) patients had the break in the treatment but in the control group the treatment break was seen in 12 (40%) patients (Table 4).

Conclusions: Dead Sea products - cream "Solaris" and mouthwash - used for the minimizing of radiotherapy-induced toxicity in patients with head and neck tumors seem to decrease the mucosa and skin-induced toxicity and therefore to improve patients' tolerability to radiotherapy

Acknowledgments

This study was initiated and financed by CLINICA LENOM Ltd. We thank Mr. G. Shneerson, the General Director of Clinica Lenom Ltd., and Mr. M. Shneerson, the President of Dr. Nona International Ltd., for full support and assistance to this research.

References

1. Trotti A., Bellm L.A., Epstein J.B., Frame D., Fuchs H.J., Gwede C.K., Komaroff E., Nalysnyk L., ZilberbergM.D. Mucositis incidence, severity and associated outcomes in patients with head and neck cancer receiving radiotherapy with or without chemotherapy: a systematic literature review. Radiotherapy and Oncology 2003; 66: 253-262.
2. Szumacher E., Wighton A., Franssen E., et al. Phase II study assessing the effectiveness of the Biafine cream as a prophylactic agent for radiation-induced acute skin toxicity to the breast in women undergoing radiotherapy with concomitant CMF chemotherapy. Int. J. Radiation Oncology Biol. Phys. 2001; 51: 81-86.
3. Kцstler W.G., Hejna M., Wenzel C., and Zielinski C.C. Oral Mucositis Complicating Chemotherapy and/or Radiotherapy: Options for Prevention and Treatment. CA Cancer J. Clin. 2001; 51: 290-315.
4. El-Sayed S., Nabid A., Shelley W., Hay J., Balogh J., Gelinas M., MacKenzie R., Read N., Berthelet E., Lau H., Epstein J., Delvecchio P., Ganguly P.K., Wong F., Burns P., Tu D., Pater J. Prophylaxis of radiation-associated mucositis in conventionally treated patients with head and neck cancer: a double-blind, phase III, randomized controlled trial evaluating the clinical efficacy of an antimicrobial lozenge using a validated mucositis scoring system. J. Clin. Oncol. 2002; 20: 3956-3963.

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 08:21:12

SirMook!

Ha valamiről nem tudsz, az még nem jelenti azt, hogy nincs is.

Még egy link:
www3.interscience.wiley.com/journal/109875612/abstract?CRETRY=1&SRETRY=0

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 08:24:38

dr.Nona Kuchina kutatóorvos, akadémikus, egyetemi tanár.
Valamivel talán többet tudhat az Archeabaktériumok hasznosságáról, mint Te.

A helyedben most és itt, a nyilvánosság előtt megkövetném.

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 08:28:59

Original Communication
Septum in the external jugular vein
Dr. Nona Kuchina *, Zvia Paz
Department of Anatomy and Anthropology, Tel Aviv University, Sackler Faculty of Medicine, Ramat Aviv, Tel Aviv, Israel

*Correspondence to Nona Kuchina, Department of Anatomy and Anthropology, Tel Aviv University, Sackler Faculty of Medicine, Ramat Aviv 19978, Tel Aviv, Israel

Keywords
external jugular vein • venous septum • venous valves

Abstract
We examined 70 external jugular veins from 35 cadavers. In six veins we observed a septum, 6-25 mm long, which completely divided the lumen of the vein. The septum, which has not been previously described, was located approximately 5 cm superior to the vein's termination into the subclavian vein. Histologically, the septum is composed of tunica intima and tunica media in contrast to venous valves which are composed of tunica intima only.
Received: 2 November 1989; Revised: 5 January 1990

Ariel 2008.11.21. 18:21:49

drnéni

Ha valamiről tudunk, az nem jelenti azt, hogy tudjuk is.

Megkockáztatom, hogy attól hogy valaki kutatóorvos, akadémikus, egyetemi tanár - még tévedhet. Az is lehet, hogy a doktornő teljességgel ártatlan a terméket árusító magyar honlap tévedéseinek terjesztésében. A magyar honlap tudománytalan reklámja pedig lehet, hogy hasznos, de legalábbis ártalmatlan terméket kínál. Nekem valahogy mégiscsak az a gyanum, hogy ez nem véletlen események láncolata, hanem a NAGY ÁTVERÉS.

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 19:54:40

Kedves Ariel!

Semmiféle átverés nincs benne.
Talán ki is lehetne próbálni!

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 19:57:11

De legalább azt már tisztáztuk, hogy a fonendoszkóp nem a kép kedvéért lóg a dr-nő nyakában.

Ziebi 2008.11.21. 20:45:58

"Semmiféle átverés nincs benne.
Talán ki is lehetne próbálni! "

Kövezzetek meg de ennek kicsit reklám szaga van :)

Amúgy meg nem azt mondta SirMook hogy nem működik, egyszerűen csak rávilágított a honlapon található információk hiányosságaira, olyanokra, amikkel biológia érettségin megbuktatnák az embert. Ha a Drnő ehhez a nevét adja, hát lelke rajta....

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 21:06:31

Semmiféle reklámról nincs szó.
Egy átlagembert nem érdekel a tudományos duma.
A gyógyszernél sem azt írják bele a tájékoztatóba, hogy milyen úton kísérletezték ki, hanem azt, hogy mire és hogyan hat.
Sajnos a mellékhatások foglalják el a gyógyszertájékoztató nagy részét.

Ziebi 2008.11.21. 21:11:45

Van egy olyan érzésem hogy nagyon elbeszélünk egymás mellett.

Tehát egy átlagembernek bármit be lehet adni? Biztosan nem ehet lefordítani az átlagembernek? Úgy hogy megértse? Csak úgy ha olyat állítok ami nem igaz? Vagy hogy van ez?
Szerintem igenis meg akarják érteni, és lehet úgy tálalni a "tudományos dumát" is hogy az érthető legyen.

Az meg hogy miért van annyi mellékhatás felsorolva egy külön bejegyzés lehetne. Hmm..jó ötlet... :)

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.21. 21:16:07

Kedves drnéni!
Egy kutató mindig ismerje el, ha hibázik vagy téved. Ez a kutatómunka során elég gyakran előfordul. De nem irtál le semmit ami arra utalna, hogy nem totális idiotizmus amit az általam belinkelt szövegekben lenne. Ennek megállapításához semmilyen doktori vagy egyébb cím nem kell, elég mondjuk két év a biológus karon.

Nem állitottam és nem állítom, hogy a készítmények amiket ezzel a mesélvel árulnak nem hatnak, mert semmilyen kutatásról ezzel kapcsolatban nem tudok ami a hatástalanságot bizonyítaná. Ennek ellenkezőjéről sem tudok semmit, a honlap állítása szerint nem végeztek állatkísérleteket, emberi tesztekről, kettős vak próbáról sincs semmi hír, a csatolt cikkszerűségben sem láttam erre vonatkozó említést.

Mellesleg:
A pubmed-en nem találom a "Septum in the external jugular vein" című cikket, legalábbis nem Kuchina tollából. Ennek egyébként a cikknek a bemásolt kivonat alapján amúgy sincs sok köze az Archaeakhoz.
A linket nem tudom megnyitni operaban, firefoxban vagy safariban.
A bemásolt cikket sem találni a Pubmeden. Nem fogom ezt a cikket megkritizalni, mert erre most nincs időm.

Egy jótanács: ha egy cikkre hivatkozunk, nem árt megadni az újság nevét ahol megjelent, az megkönnyiti a keresést.


Én leginkább a retinával foglalkozom, az az én területem és nem tudok sokat az Archaekról, de annál az embernél aki a magyar honlapon levő szöveget szerezte, remélem bármelyik harmadéves biológus többet tud. Mindettől dr Kuchina még lehet orvos, és lehet kutató is, de ha én valamit kitalálnék és árusítanám, nem adnám a nevemet egy ilyen meséhez. Itt helyben megigérem, hogy ha a Dr. Kuchina termékek honlapjáról eltüntetik az egetverő hamis/helytelen állítások tömegét, akkor arról, mint pozitiv példáról azonnal írok ide egy posztot.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.21. 21:21:10

javitás: volt szó emberi tesztről a bemásolt szövegben.

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.21. 21:32:32

A felmerült kérdésekre választ kaphatsz:
USA
15 Bay 29th St, Suite 2A
Brooklyn, NY 11214
Tel: 1-800-938-5558

Israel
11 Levi Moshe St.
Rishon Le-Zion 75359
Tel: 972-3-9516999

Ziebi 2008.11.21. 21:38:49

Ha ez nekem szólt akkor én tudom a válaszokat a saját kérdéseimre :) De nem is rólam volt szó :)

Dr Watson 2008.11.22. 19:46:24

"This bacterial organic matter includes different kinds of carotenoids, proteins, and other components."

ez tényleg kicsinyt más, mint az, hogy

"3 A szervezetünkbe bejutva, a sejtjeinkben lévő DNS lánc közvetlen közelébe kerülve, elektrománeses úton átadódik az információ, mely által a sejtjeink "emlékezni" fognak a helyes működésre."

valóban gond, hogy a bemásolt, cikknek kinéző, de rendkívüli mennyiségű hibát tartalmazó szövegek forrása titokban marad. egyszerűbb lett volna egy linket megadni, akkor nem foglalnák itt a helyet, és az ábrákat is lehetne látni. Elektrománességről meg dns-ről mindenesetre nincs szó benne.
Magam is úgy véltem, hogy a támadás kissé túl általános és hirtelen volt, amikor dr Kochinát érintette, viszont drnéni nem kevésbé szenvedélyes ellentámadása enyhén szólva is gyanús. Tényleg nem szép dolog a modern oktatás tudományközpontúságán és sekélyességén élősködve, a betegek hinni akarását kihasználva nem valódi adatokkal, hanem jól hangzó marhaságokkal piacot szerezni. drnéni is jobban tenné, ha felfedné valódi kapcsolódását és indítékait, hogy objektíven lehessen megítélni a szerepét.

w

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.23. 05:43:16

Az indítékom pusztán csak az volt, hogy elolvastam egy blog bejegyzést és megdöbbentem azon, hogy mielőtt információt szereznénk valakiről, vagy valamiről- bármit le lehet írni róla úgy, hogy a mi állításunk tűnjön igaznak.
1.A kritizált honlap tulajdonosa valószínűleg nem dr.Nona és még csak nem is orvos, hanem egy átlag magyar ember. Ennek következtében azt, és olyan minőségű információt tett ki a weboldalára, amihez hozzájutott.
De attól, hogy az Archeabaktérium örökítőanyaga nem DNS még lehet valaki az, aminek mondják.
Az első reakciók már rögtön abba az irányba mentek, hogy talán nem is az, aminek mondja magát, SirMook pedig azt, hogy "Egy kutató mindig ismerje el, ha hibázik vagy téved.".
Nos. Egy kis utána járással egyszerűen csak azt szerettem volna bizonyítani, hogy ténylegesen egy orvosról van szó.
Nevére rákeresve találtam a beidézett cikkeket és az elérhetőségét is.
Egy biztos: a kérdéses honlapon megjelent információkból rögtön arra a következtetésre jutni, hogy hibásak, vagy tévesek valakinek a kutatásai eredményei - felelőtlenség és azt minősíti, aki ilyet egyetemi végzettségét hangoztatva megfogalmaz.
A lehetőség adott - csak egy levél, vagy telefon szükséges ahhoz, hogy valaki több információt szerezhessen a dr-nő kutatásainak eredményeiről.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 07:46:55

Könyörgöm, semmi köze a végzettségemnek ahhoz, hogy egy honlapon hülyeségek vannak-e vagy sem. A végzettségem lévén számomra és a hasonló végzettségű emberek számára ez ténykérdés és egyben nevetség tárgya - egyszerűen az állitások abszurditása miatt.

Azért irtam róla bejegyzést mert 1.) olyan áltudományos maszlaggal hülyitik a népet aminek a helytelenségét nagyon könnyű bizonyitani és ezt valakinek meg is kellett tennie 2.) egy darab cikket sem találtam "Nona K"-re keresve a Pubmed-en amiből az következett számomra, hogy semmiféle, tudományos körök által elfogadott kutatási eredmény nincs. Ha irt is valaki ilyen néven, akkor az nem referált (vagyis más kutatók által nem véleményezett/kritizált) cikkben vagy könyvben található. Ha valakinek úgy kell felkutatni, telefonon elkérni (???) a kutatási eredményeit az nem kutató, vagy az gyakorlatilag egy olyan kutató aki nem publikál.
Ettől függetlenül belátom, hogy akár megjelent cikkek nélkül is lehet valaki orvos, akár nagyszerű orvos is. Azonban ez a személyes része a dolognak érdekelt a legkevésbé, egyszerűen csak külön furcsa és emlitésre méltó volt.

Feltételeztem, hogy Dr Nona-nak, vagy egy megbizottjának közvetlen befolyása van arra, hogy mi jelenik meg az ő termékeiket reklámozó és árusitó honlapon - ez persze nem kell, hogy igy legyen. Sőt, most hogy utánanéztem a nemzetközi honlap (drnona.net) amerikai és lengyel verziójának azt kell mondjam, hogy egy gyors átnézés alapján a lengyel honlapon csak kevés, az amerikai honlapon semmi azonnal elitélendő otrombán hibás kijelentést nem találtam hirtelenjében. A magyar honlapra erről a főlapról egyébként nem is lehet átmenni, igy arra gyanakszom, hogy drnéni-nek igaza van abban, hogy ez a honlap nem is tartozik a cég hivatalos honlap-rendszerébe. Valaki fantáziát látott a termékekben és csinált egy ilyen honlapot.

Tévedés ne essék, nem várom el egy terméktől, hogy mögötte tudományos kutatások, cikkek, professzorok álljanak. Ennek nem mindig lenne túl sok értelme. Viszont mint fogyasztó elvárhatom a korrekt (nem kell annak tudományos igényességűnek lennie) tájékoztatást. Mint kutatónak pedig jogomban áll felemelni a szavam az áltudományos félretájékoztatás ellen. Persze egy ilyen bejegyzésnél többet is tehettem volna, megpróbálhattam volna felvenni a kapcsolatot a honlap készitőivel, hogy felajánljam a segitségemet a hibák kijavitásában. Azonban egyrészt erre nem volt és most sincs időm, másrészt úgy hiszem a szerzők/forditók(?) feladata lett volna és továbbra is az ő feladatuk, hogy egy hozzáértő embert felkérjenek a szöveg lektorálására.

Ha én el akarok adni egy termékcsoportot és ezzel kapcsolatban információkat szeretnék közölni a neten (vagy bárhol máshol), a korrekt eljárás azt hiszem az lenne, ha rászánnám az időt az utánaolvasásnak. Természetesen ez nem mindig lehetséges, én pl. hiába próbálnék utánanézni egy új eszköz, valamilyen számomra elvont kvantumfizikai jelenségeket felhasználó alapjainak. Nincs meg hozzá az előképzettségem, ahogy egy komolyabb programot sem tudnék megirni vagy egy repülőgépet megszerelni. De erre nincs is szükség, mert elmehetek a lakóhelyemhez legközelebbi egyetemre vagy akadémiai kutatóintézetbe, ott megkereshetem a fizikusokat, megkérdezhetem tőlük, hogy ki ért náluk ehhez és megkérhetem ezt az embert, hogy a megfelelő honoráriumért cserébe nézze már át és lektorálja nekem ezt a szöveget. Ezzel egyfelöl biztositom a korrekt tájékoztatást, másfelöl hozzájárulok a magyar tudomány életben tartásához.
Nem lenne rossz... Álmodozom?

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 07:47:51

Csak, hogy tisztázzunk egy félreértést, az Archaeák is DNS-t használnak örökitőanyagnak.

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2008.11.23. 08:57:41

www.ncbi.nlm.nih.gov/sites/entrez?Db=pubmed&Cmd=Search&Term=%22Kuchina%20NN%22[Author]&itool=EntrezSystem2.PEntrez.Pubmed.Pubmed_ResultsPanel.Pubmed_DiscoveryPanel.Pubmed_RVAbstractPlus

Ariel 2008.11.23. 10:16:15

"Denevér babona, bagoly vakbuzgóság, meddig lész körmöd közt a mindenhatóság...."

Clear 2008.11.23. 13:46:35

Ez egy nagyon átlátszó mintapéldája az ilyen csodagranulátumoknak. Tényfeltáró cikket azonban jobb lenne olyanokról írni, akik sokkal jobban képesek az emberek hiszékenységét áltudományos mesékkel pénzre váltani. Gondolok itt mondjuk Lenkeire, akinek bevonták a diplomáját, mert pí vízzel "kezelt" AIDSeseket. Most többszörös hatóanyagtartalmú vitamint árul, mondván a gyógyszerek miatt vagyunk betegek, vitaminokkal kell erősíteni az immunrendszert, és nem szedni a kártékony gyógyszereket.

psychenova · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 15:08:58

drnéni drága,
anélkül, hogy a SirMook által megkritizált honlap ostobaságaiba belemennék, először is nézzük meg kicsoda valójában a legandás Dr. Nona Kuchina. Azt írod "kutatóorvos, akadémikus, egyetemi tanár". Azt feltételezni sem merem, hogy kutatóorvos lehetne valaki, aki szerint a DNS molekulák elektromágneses úton kommunikálnak. Ennek azonban nehéz lenne objektíven utánajárni, mivel kutatóorvos elég sok helyen lehet valaki, és sem ő maga, sem te nem adsz fogódzót ahhoz, hogy ezt ellenőrizhessük. Annak azonban már könnyebb utánanézni, hogy akadémikus vagy egyetemi tanár lehet-e. Mivel a biográfiája szerint Izraelből származik és jelenleg az USA-ban visz egy céget, kézenfekvő lenne, hogy ezen államok valamelyikében akadémikus a hölgy. Meglepő módon azonban sem az izraeli (en.wikipedia.org/wiki/Israel_Academy_of_Sciences_and_Humanities#Members), sem az amerikai (www.nasonline.org/site/Dir?sid=1011&view=basic&pg=srch) akadémiának nincs ilyen nevű tagja. Később citálsz egy 2005-ös keltezésú cikket, ami szerint a Tel Aviv Egyetem Anatómia és Antropológia Tanszékének munkatársa. Nos, a nevezett tanszék honlapja szerint ott sincs ilyen nevű munkatárs (www2.tau.ac.il/person/medicine/faculty/facu.asp?dep=0113). Úgy mellesleg furcsa is volt, miért épp az Anatómia és Antropológia Tanszéken dolgozna valaki, aki archeákkal foglalkozik. Mindezek után még belinkelsz egy keresési eredményt a PubMedről, amiben egy Kuchina NN szerzői nevű embernek található 4 db cikke. Egyrészt ez a Kuchina NN vagy Dr. Nona, vagy nem (valószínűbb, hogy nem, mert a korábban általad citált cikkeket Kuchina N néven jegyzi). Másrészt a címük alapján teljesen más, szív-és érrendszeri témában születtek. Harmadrészt, ha esetleg mégis dr. Nonáról lenne szó, akkor is a legfrissebb cikk 1991-ből való, ráadásul mind a négy oroszul van és még az összefoglalójuk sem érhető el angolul. Tehát nemcsak hogy nem tudjuk miről szólnak, de jó eséllyel te magad sem tudod ezt.

Már megbocsáss, de ezek után kétségeim támadnak Dr. Nona szavahihetőségét illetően.

Persze nem csak az ő szavahihetőségét illetően. Te ugyanis azt írod, hogy "Az indítékom pusztán csak az volt, hogy elolvastam egy blog bejegyzést...". Nos, az indítékod valószínűleg ennél több lehetett. Némi guglizás után ugyanis nem volt nehéz kideríteni, hogy drnéni egy ezoterikus készítményeket forgalmazó cég (naturalpatika.hu) munkatársa, aki a jelek szerint abból él, hogy dr. Nona termékeit árusítja. Például egy 75 ml-es szembalzsamot 13.120 Ft-ért. Benned tehát nem kizárólag egy lelkes természetgyógyász aktivistát tisztelhetünk, hanem olyan valakit, aki erről a piacról szerzi a napi betevőjét. Ráadásul ezek szerint kitűnő ismerője vagy az említett termékeknek. Miért hagysz akkor bizonytalanságban bennünket a felmerült kétségekkel kapcsolatban, és miért csak idézeteket, linkeket, postai címeket adsz, ahol érdeklődhetünk? Miért nem válaszolsz te magad? Talán azért, mert a te tudásod sem múlja felül a postban megkritizált honlap szerzőiét? Lesajnálod őket, hogy nem értették meg a dr. Nona termékek lényegét, miközben te magad is olyan sületlenséget állítasz, hogy az archeák nem DNS-alapú öröklődéssel rendelkeznek. A saját honlapodon pedig olyan, szintén elképesztő mértékű hülyeségek szerepelnek, hogy "Az archeabaktérium a Föld legöregebb sejtje,különleges aminosavrendszere van", vagy hogy "Változatlan állapotban hordozza magában az információkat az élet keletkezése óta". Olyan fogalom, hogy aminosavrendszer ugyanis nem használatos, ebben a formában legalábbis biztosan nem. Az archeák pedig természetesen ugyanabból a 20-22 aminosavból épülnek fel, mint bármelyik másik élőlény (bár az aminosavakból felépülő fehérjéik némileg eltérnek a szokásostól). Az pedig, hogy változatlan formában hordozza magában az információkat évmilliárdok óta, azt jelentené, hogy nem hat rá az evolúció, vagyis nem mutálódik. Ha ez így lenne, azt a CNN-ről tudná meg a nagyérdemű, és nem a naturalpatika.hu-ról. Azt pedig már tényleg csak a vicc kedvéért idézem a honlapotokról, miszerint "A termékek hatékonysága 90%, más gyártók kozmetikai termékeivel szemben". Vagyis nem sokkal ugyan, de rosszabbak :)

Mindezek után további sikeres független termékközvetítést kívánok! Remélem, ehhez annyival mi is hozzá tudunk járulni, hogy minél több szó esik itt dr. Nona termékeiről, annál valószínűbb, hogy egy potenciális vásárlótok ide esik be a google-ról, és innen tájékozódik mielőtt hozzátok fordulna ;)

Kántor László · http://www.drnona.eu 2008.11.23. 15:33:27

Én mint a cég magyaroszági vezetője, örülök ennek a ciknek, mert egy ingyen reklám! Igaz a mi cégünknek nem kell reklám mert magukért beszélnek, a világon 18 szabadalom védi, és a WHO több termékunket bejegyzett rák megelőző szerként. És még egy fontos dolog, nem őssejtről beszélünk, ősbaktériumorol, bár én nem vagyok sem biologus, sem orvos, sem kémikus, de tudom m i a kettő között a különbség!
És hogy csodaszer-e? NEM:
drnona.eu/?id=143

Kántor László · http://www.drnona.eu 2008.11.23. 15:46:11

Kérném még ha lehet a Tisztelt blog szerzőknek nevét, telefonszámát, aki ilyen "okos" az biztos felvállalja ki is valojában! A mi cégünk sok tudossal dolgozik együtt, bármilyen hihetetlen is, köztük magyarok is, és lehet kicsit korosabbak és szakavatottabbak, mint azkinek annyi ideje van, hogy a net előtt irogasson arról amiről smmit sem tud!!!

psychenova · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 18:43:46

Kedves Kántor László,

őssejtekről mi nem beszéltünk, az csak a citált honlapon szerepelt. A személyeskedésbe pedig ha lehet ne menjünk bele. Érvek ellen érveket, tényekkel szemben tényeket, ha kérhetném. Mi is csak ezekről beszéltünk. Azt többször is hangsúlyoztuk, hogy minden tudománytalansága ellenére akár még hatásos is lehet a termék. Ahogy a placebo is hatásos. Ha pedig ön nem tud szakmai érvekkel szembeszállni, akkor kérje meg a "tudósait", hogy tegyék meg ők.

psychenova · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 18:51:45

drnéni,
köszönöm a linket. Végre valami konkrétum. Itt ugyanis azt írják, hogy "Dr Nona Kuchina elismert tudós és orvos, az Orosz Természettudományi Akadémia és a new yorki Technikai és Társadalomtudományi Akadémia akadémikusa."

Az Orosz Természettudományi Akadémia tagjainak névsora:
rendes tagok: www.ras.ru/members/personalstaff/fullmembers.aspx?mem=11
levelező tagok: www.ras.ru/members/personalstaff/correspondentmembers.aspx?cmem=11
külföldi tagok: www.ras.ru/members/personalstaff/foreignmembers.aspx?fmem=11
(az angol oldal jelenleg nem érhető el, ezért az oroszt linkeltem)

Kuchina nevű tagja az orosz akadémiának nincs. Itt már kár tovább kerülgetni a forró kását. Ez nettó hazugság.

New York-i Technikai és Társadalomtudományi Akadémiáról nem találtam semmi infót. Van ugyan egy The New York Academy of Sciences nevű szervezet, de ez nem az USA akadémiája, hanem egy szervezet, ahol pénzért bárki tag lehet.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 18:52:09

Clear, a Dr Nona a neten található információk alapján egy meglehetősen jól menő "multi", vagyis több országban is működő cég, igy nekem elég érdekes volt. Azért tényfeltárónak nem nevezném a bejegyzést, a megirására szánt 2-3 órában (ebből az idő felét a blog.hu-ra formatálás tette ki) nem is lehet rendes tényfeltárást csinálni ennyi idő alatt, de nem is ez volt a cél. Inkább csak egy általános kirohanás akart lenni a néphülyités ellen amihez egy konkrét példát is akartam rakni. Egy olyan példát ahol nem lehet vita tárgya az, hogy hülyeségeket beszélnek-e vagy sem. Mert lehet és szokták is úgy megfogalmazni a dolgokat, hogy ne lehessen igazából kritizálni. Pl. nem tudnék és nem is akarnék abba belekötni, ha egyszerűen annyit irtak volna, hogy ők a Holt-tengeri sókészitményeikhez az iszapból kinyert, esetleg laborban növesztett ősbaktérium kivonatot is adnak amitől nagyon jó lesz a beteg és egészséges embereknek is. Mellette sok-sok meggyógyult, boldog ember hálálkodó levele. Teljesen rendben lenne (amennyiben persze igaziak a levelek), és azt mondanám, hogy huha ezt érdemes lenne kutatni is - mi az ami a készitményekben hatásos? Nem ez lenne az első eset, hogy egy népi- természetgyógyászatban már ismert dologgal kezdjenek el foglalkozni a kutatók és érdekes dolgokra bukkanjanak. Példaként emlithetnénk az Aloe vera-t, vagy a Gingko biloba-t.
Az akciospotencial-t azonban nem a félretájékoztatás elleni harc jegyében hoztuk létre, hanem az igényes tudományos ismeretterjesztésért, azoknak akiket érdekel a "tudományos duma". Én inkább erre szeretném forditani a kapacitásaimat.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu 2008.11.23. 19:16:35

psyche, huha ez tényleg durva. Láttad a plakátokat és a különböző elnökök méltató leveleit? :D

Bush köszönőlevelében ez van: "To: Dr Nina Kuchina,
Thank you for your early commitment and dedication as a Charter Member of the campaign in New York. Grassroots leaders like you are the key to a winning team.
Best whishes, ..."

Vagyis megköszönik a részvételét a Bush választási kapmányban New Yorkban. No problem, az jó dolog, de ennek továbbra sincs köze semmiféle tudományos eredményhez.

köszi, hogy utánanéztél ezeknek a szervezeteknek és válaszoltál, én most már inkább a melanposzin sejtekről irnék...


Kedves Kántor László: erre a szintre már nem fogok lesüllyedni. Nyilvánvaló hazugság, hogy természettudományos végzettségű szakember vett részt a honlapjuk szövegének kidolgozásában. Amennyiben mégis ez történt, javaslom hogy ne dolgozzanak vele többet együtt.

Kántor László · http://www.drnona.eu 2008.11.24. 11:42:16

Kedves Uraim/hölgyeim!
AKi ilyen jol menő tudós mint önök, az általában felválallja, ki is valojában, én is tudok hulyeségeket irni, melamin, stb.... sajnos aki egyetemre jár azt hiszi övé a világ, pedig nem, ja és a DR.Nona rendes neve: DR.Nina Kuchina, én nem vitatkozom önökkel , kisebb gondom is nagyobb.És mit keresik. Ja és nem tudom mit linkelgettek össze-vissza, de DR.Nona ezeknek volt a tagja, nem a mostani tagja.Most dolgozik!

Felagund 2008.11.25. 14:21:49

Tisztelt Kántor László!

Esetleg le lehetne állni az "egyetemet végzettek azt hiszik ővék a világ, de az igazság nem az övék"-című attitűddel, mindent gerjeszt, csak épp normális vitát és emberi hozzáállást nem.
SirMook meglehetős alapossággal szétcincálta a honlap állításait (aminek eredetéről ön nem nyilatkozott negatívan, tehát nyilvánvalóan vállalja a tartalmát), mire ön azonnal személyeskedő hangnemben írt vissza, ami minimum gyanús... Talán (mint fentebb is javasolták) ellenérveket és tényeket kéne támasztani az érvek és tények ellenében.
És egy kis kiegészítés a 2-es ponthoz: az élet nem "több millió évvel ezelőtt", hanem 2-3 _milliárd_ évvel ezelőtt alakult ki...

Maradtam tisztelettel...

Krizsabali 2008.11.25. 17:51:52

Na, milyen kellemes kis pengeváltás alakult ki itt!

Kántor úr alábbi - korántsem minden éltől mentes - riposztjához lenne egy kérdésem:

"Ja és nem tudom mit linkelgettek össze-vissza, de DR.Nona ezeknek volt a tagja, nem a mostani tagja.Most dolgozik!"

Vagyis:
Az említett Dr.Nona vélt vagy valós kutatását - ne bolygassuk milyen okokból - abbahagyta, hogy most kemény munkával pénzt termeljen (főként saját javára) a hiszékeny, és persze leggyakrabban elesett emberek megtévesztésével!? Nekem ez így jön le.

Már csak azért is, mert a nonahívők fenti kirohanását leginkább azért nem értem, mert a saját mércéjüknek sem képesek megfelelni. Az úgynevezett alternatív "gyógyászok" egyik leggyakrabban puffogtatott érve az orvostudomány ellen, hogy anyagi haszonszerzés céljából eltitkolja a beteg emberek elől a valódi gyógyírek létezését. De amennyire én látom, a természetgyógyászok nemigen szeretetszolgálat módjára osztogatják a panaceáikat. Sőt! Az igazán profik (lásd Dr.Lenkei) sokszor vagyonokat halmoznak fel az emberiség iránt érzett puszta jóindulatból...

Ráadásul az alternatív gyógyászok elvárják - egyébként méltán - az orvostudomány képviselőitől, hogy elviseljék az őket ért kritikát. Már csak azt kellene megfejteni, hogy ők maguk miért is viselik olyan rosszul azt...

Mostmár a szerzőnek: a témaválasztás igen jó volt, több ilyet, hajrá! :D

Hector 2008.11.26. 13:17:08

A tudományos akadémiák tagsága egy életre szól. Ha dr. Kuchinát valaha is tagjává választotta volna az Orosz Tudományos (és nem Természettudományos) Akadémia, akkor ma is a tagja lenne.

Kántor László · http://www.drnona.eu 2008.11.26. 19:38:57

Önökre bízom mit gondolnak, Jézus sincs az akadémia tagjai között, mégis többet tudott bárkinél!
Mi nem gyógyhatásu készítményeket árulunk, hanem táplálék kiegészítőket, és kozmetikumokat, ezért nem értem, önök miről is vitatkoznak!
Ezek a termékek nem gyógyszerek, mindössze segítenek megelőzni bizonyos problémákat, és az esetleges kemoterápia, és egyébb dolgok mellékhatásait!
Tisztelettel:
Kántor László
UI:
És még mindig nem kaptam elérhetőségeket, kellene egy-két profi kutato a magyar cégbe!

Justis 2008.11.26. 21:47:40

Miért kellenek a nevek, csak nem perre készül valaki....?

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu/ 2008.11.27. 04:07:12

Felagund, köszi a kiegészítést, szentigaz :) De végülis kit érdekel, hogy millió, vagy milliárd - ez, is az is irtó rég volt, nem? :D

Krizsabali, a kritikát senki sem bírja túl jól, ez van... azzal nincsen semmi baj, ha valaki pénzt akar keresni. Itt végülis van egy ötlet: vegyük alapul a már amúgyis népszerű sót a Holt-tengerből és spékeljük meg Archae-kivonattal, így ez nem egyszerűen só, hanem vmi több, különlegesebb. Sose rójuk fel a pénzkeresését kereskedőknek, különben nekünk, kutatóknak fel fogják róni, hogy minek kutatunk, minek tanulunk folyton. Szóval a részemről OK, ha 5000-ért vagy 20000-ért (mindegy mennyiért) árulnak vmi terméket amiben én nem hiszek és nem akarom kipróbálni, döntsön a piac és a vásárlók, hogy kell-e nekik. Egy dolgot ne csináljanak: ne direkt hazugsággal tálalva árulják a termékeket. Ne hazudjanak saját magukról (engem ez érdekel egyébként a legkevésbé), de főleg ne mondjanak olyan dolgokat, ne tanítsanak a vevőiknek olyan dolgokat amikről lehet tudni hogy teljesen másképp van.

Hector, én is így tudtam, de nem volt időm utánajárni, ki tudja, valahol lehet, hogy létezik egy olyan tudományos akadémia ahova be lehet jutni rendesen publikált kutatási eredmények nélkül és amiből ki-be- lehet lépni.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu/ 2008.11.27. 06:33:16

Kedves Kántor László,

Először is újra (talán harmadszor?) leirom, hogy nem a termékeiket kritizáltam. Nina (vagy Nona?) Kuchináról egy furcsálló megjegyzést tettem, miszerint nem illett bele a képbe, hogy nem találom a tudományos publikációit. Ezek nélkül a kutatót nem tartják igazi kutatónak tudományos berkekben. A doktori cim eléréshez egyebek mellett általában két nemzetközi, általában angol nyelven irt publikációt kell minimum felmutatni és ezeket a publikációkat - amennyiben léteznek - nagyon könnyű megtalálni az ebből a célból létrehozott adatbázisokban.

Az egyes országok tudományos akadémiái közös jellemzője, hogy meglehetősen kevés tagjuk van, nagyon nehéz bejutni és a tagság ezért nagy megtiszteltetés és a kutató életművének a többi kutató általi elismerését jelenti.

Irtam részben ilyesmikről egy bejegyzést korábban "Tudomány belülről" cimmel, ha érdekli, ajánlom figyelmébe.

A kritikám alapvetően a honlapjukon található DNS-el, ősbaktériumokkal, élethosszal, élet-keletkezéssel stb kapcsolatos állitásokat érintette. Az elképzelésem szerinti legegyszerűbb és legjobb reakció az lett volna, ha megkér valakit akiben megbizik, hogy ellenőrizze az állitásaimat a honlapjukon található hibákról. Miután kiderül, hogy azok valóban hibák, kijavitanák, és itt hozzászólásként köszönetet mondanának az akciospotencial.blog szerzőinek amiért kritikájukkal hozzájárultak honlapjuk szinvonalának emeléséhez. Egyben felhivnák a figyelmet a termékeik kiváló tulajdonságaira, egy kis pozitiv reklámot csinálva maguknak. Szép, tiszta megoldás, mindenki happy és a köznép is okosodott. Pár szőrösebb szivű hozzászóló talán cöccögne még egy kicsit, hogy azért deciki volt ilyeneket kitenni a netre meg ki is az a Nona Kuchina stb.. ezzel egyött is mindez sokkal sokkal kevesebbet ártott volna a cégüknek mint azok a kommentek amelyeket drnéni és ön alkotott.

Amikor valaki segitséget kért itt tőlünk, kiraktam ide az akciosra az email cimemet. Az ön kérése a nevünk és telefonszámunk felfedésére viszont olyan mint amikor a gyerekek cukkolják egymást hülye dolgokra azzal, hogy úgyse meri megtenni... "gyáva vagy, nyuszi vagy" stb. De mégis mi történne, ha megadnánk amit kér? Elkezdene talán hinni nekünk? Ettől hirtelen fogna egy biológust, hogy nézze már meg a honlapon állitottakat? Frászt. Az információ csak további személyeskedés alapját képezné. Ahhoz hogy bepereljen (De miért is? Én biróság előtt is vállalom, és be tudom bizonyitani: amit hülyeségnek tituláltam a honlapjukon, az valóban az is.) nincs szüksége ezekre az adatokra, ha feljelentést tesz a rendőrségen, bizonyára boldogan megkeresnek minket. Munkát ajánl? Az jó, nagyon jó, de én nem tudom elfogadni, mert már van egy nagyon jó (ha kicsit sok is) munkám. Szerintem kezdje kisebb lépésekben. Kérjen fel valakit akiben megbizik (ezek nyilván nem mi vagyunk), és akinek biológus diplomája van, hogy nézze át a honlapjukat és azokat az állitásokat amiket kifogásoltam, amikről én azt állitom, hogy egetverő hülyeség.

Természetesen a "köznépnek", vagyis azoknak aki nem tudják mik az ősbaktériumok, mi a DNS, stb a honlapjukon közölt javitott információ talán pont ugyanolyan jó lesz mint a jelenlegi, de lenne egy nagy különbség: kevesebb sötétség a fejekben. Ezért irtam, hogy irnék egy bejegyzést arról, ha ezt megcsinálnák, mert alapvetően ez itt a mi célunk, a "nép okitása".

Nincs értelme megkérdőjeleznie a hozzáértésünket, az akciospotencial léte és minősége elég bizonyiték, hogy megütjük egy kezdő egyetemista tudásszintjét. Nincs értelme személyesen támadnia, lesajnálnia, összeahonlitania a diplomáinkat - egyáltalán nincs értelme azon vitatkozni hogy ki kicsoda, mit tud, mit ért el az életében, miben hisz, milyen tiszták vagy tisztátlanok a szándékai. Nincs értelme szócsatázni, megpróbálni túllicitálni, megpróbálni meggyőzni, agresszivitással megfélemliteni, "földbe döngölni", mert mindegy ki állitja és mit állit, ha középiskolai és elsős egyetemista tankönyvi tudással megy szembe.

Boldog Hálaadást! :)

Kántor László · http://www.drnona.eu 2008.11.29. 23:11:29

Senki nem készul perre, csak szerettem volna egy-két tanácsot kérni! A lényeg ami lényeg, mi nem őssejtről beszélünk, han az ARCHEA- baktériuomról, gondolom önök is jol ismerik!
További sikeres kutatást kívánok!
egyébként a cégünk hivtalos weblapja:
www.drnona.net
www.drnona.eu
ha itt hibát találnak kérem jelezzék!
Tisztelettel:
Kántor László

Kántor László · http://www.drnona.eu 2008.11.29. 23:14:49

és miert olyan hihetetlen, hogy a holt-tengerben talált archea szerkezete, hasonlít az emberi DNS-re! Dr.Nona ezt vizsgálja!!!

fairi 2008.11.30. 15:35:59

"és miert olyan hihetetlen, hogy a holt-tengerben talált archea szerkezete, hasonlít az emberi DNS-re! Dr.Nona ezt vizsgálja!!!"

ezt már rég tudjuk,tanítják is egyetemen,hogy az "mRNS proofreading és javítás minden élőlényben azonos. A transzláció és a transzkripció is."
És nem az archeák szerkezete(testfelépítésükre vagy DNS-ükre gondoltál??),ez picit pontatlan..
Azért a prokarióta sejt és eukarióta sejt között van különbség..
Ám az ő DNS-ekben a kódolást Adenin,Citozin,Guanin,Timin végzi,mint az emberben..

Nem kell túlmisztifikálni semmit...


Egyetemen első hónapban mondták,a biológia karon...
Sztem ez az érdekesség hétköznapi embernek lehet megdöbbentő,kivéve ha kreacionistának mondod,azoknak kihullik a haja:)

fairi 2008.11.30. 20:53:58

Kántor László

jaj,bántja a fülemet,enyhén álttudományos a hangvétel...

"Belekerülve a véráramba a BOMC hozzájárul a génszintű sejtimmunitás jelentős növeléséhez. Ennek eredményeképpen a szervezet összes védőereje mobilizálódik és ezzel garantált az életerőinek leggyorsabb regenerálása!"

olyan mintha egy génterápia leírása lehet,még veszélyesen is hangzik..

ha ez komoly akkor én messziről kerülöm a készítményeket
génszinten befolyásolni az immunitást????

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.01.03. 23:13:36

Kicsit későn tévedtem ide, de azért átrágtam magam a kommenteken, nagyon tanulságos volt. Nyilvánvalóvá vált belőlük, hogy Kántor Lászlónak és drnéninek semmiféle erkölcsi tartása nincs, emellett ostobák. Őszintén bízom benne, hogy egyetlen egzakt tudománnyal foglalkozó intézmény sem adott nekik diplomát, különösen nem orvosit. :(

Mindenesetre ügyesen regisztrálnak domain-t.

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu/ 2009.01.08. 19:48:51

Fairi, Bockó
Ez a társaság olyan mértékű lazasággal és tudtlansággal kezeli a szakszavakat, hogy azok értelmüket vesztik. Viszont van olyan, hogy "génszintű immunitás". A szerzett immunitás - ami a specifikus ellenanyagokra, az azokat termelő hosszú életű sejtekre és az ellenyagok által beindítható mechanizmusokra alapul - mögött hiperváltozékony és több kis modulból álló gének vannak.
"Genetikai immunitásnak" én inkább azokat a folyamatokat illetve molekuláris rendszereket nevezném, amelyek a vírusok és más idegen genetikai információk sejten belüli elpusztításával kapcsolatosak.
Tudtommal jelenleg nincs egyetlen génterápia sem engedélyezve sehol. Azok amelyeket talán engedélyezni fognak a közeli (vagy távoli) jövőben mind nagyon konkrét genetikai hibák javítását szolgálják majd és felteszem nem terjednek majd ki germinális vonal megváltoztatására (ergo gyógyítunk, de az utódok génjeibe nem szólunk bele) ami egy következő nagy morális vita témája lesz, ha eljut addig az emberiség.

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2009.04.18. 01:03:08

Április 29. - Dr. Nona Kuchina születésnapja - Kijev, Ukrajna

Mint minden évben, most is nagyszabású rendezvény volt, melyen több ezer termékforgalmazó vett részt a világ minden tájáról. S mi sem mutatná jobban a kiválló hangulatot mint az, hogy maga Moshe Shneerson is kedvet kapott bebizonyítani, hogy kora ellenére még Ő is csúcsformában van. drnona.eu/public.php?id=157

MUHAHA. Nemtom mit töritek magatokat, tényleg nincs evolúció, na. Ha lenne, a ruszkiknál már kihalt volna a személyi kultusz :-PP Meg egy ilyen okostojás se rugózna IRL adatokért. Nem halt ki, ergo nincs evolúció. QED.

:-)

88888888 2010.05.23. 03:08:03

először is az oldal szerzőinek és fenntartóinak csak gratulálni tudok, rendszeres olvasótok vagyok, még sok ilyen kellene. hozzászólni nem nagyon szoktam de ez a katona meg drneni most kissé felcsűrték az agyamat. és még ide jönnek erre az oldalra osztani az észt az ostobák magabiztosságával... . na mindegy, kidühöngtem magam, csak így tovább...:)

2010.10.01. 13:12:11

Óriási ez a cikk, meg tanulságos kis polémia alakult ki. Az új medicináról nem akartok írni?
Ez a saját honlapjukról származik, az alapító életrajzából:
"...Dr. Hamer számára egyfajta vesszőfutás kezdődik, ami végül 1986-ban éri el csúcspontját, amikor elveszik tőle az orvosi praktizálás jogát..."
Hamer doktort idős kora ellenére két alkalommal börtönbe zárták.
"Egyetlen bűne az, hogy nem tartotta titokban a felfedezését. Többször megpróbálták megmérgezni, a rendőrség terrorizálta, és több, mint 60 alkalommal próbálták meg kényszer-elmegyógykezelni. Mivel Hamer doktort így sem sikerült elhallgattatni, az óriási mennyiségű hitelesített, egyértelmű bizonyíték birtokában nem sikerült lejáratni és meghazudtolni, így "demokratikus eszközökkel" száműzték Ausztriából, Németországból, Franciaországból, Spanyolországból, ahol orvosokat képzett és kórházakat alapított. Jelenleg Norvégiában él, kutatásokat végez, szakmai anyagokat és publikációkat készít."
Na, szóval sok sikert!
Még egy gondolat bánt engemet: úton útfélen hallani, hogy a magyar lakosság negyede funkcionális analfabéta. Szerintetek érdemes írnunk?

Zsolesz14 2011.01.23. 14:51:06

Nagyon jó cikk! Az pedig külön nevetséges, hogy a két "kritikus" képtelen volt belekötni a cikkbe, csak személyes támadásokra tellett.
Amúgy miért nincsenek mostanában új bejegyzések?

SirMook · http://akciospotencial.blog.hu/ 2011.01.31. 18:10:04

Koszonom a gratulaciokat, jokivansagokat :)

Dworkyll, :D

Zsolesz14, a tobbiek neveben nem beszelhetek, en alapvetoen azert "szoktam le" az irasrol, mert nagyon sok energiat es idot elvont ami most, hat... igazabol nincs sok. Mindket kritikus szemelyesen erintettnek tunt es a megfelelo kepzettseg hijjan (ami nem baj) kenytelenek voltak ugy tamadni ahogy birtak (ami szinten nem baj), illetve meggyozni az ide tevedo olvasokat, hogy az amit arulnak az bizony igenis bizonyitott, "tudomanyos", stb stb (ami baj). Sajnos ezzel legalabb egy, de inkabb ket bejegyzesre is elegendo energiat/idot elvontak tolunk.

doktrina, ez az "uj medicina" az ugynevezett "German New Medicine"? Koszi, hogy emlitetted, mert erdekes eset es en eddig nem is hallottam rola.

Kuruzslokrol azonban nem szeretnek irni es amennyire meg tudom allapitani o bizony az (meg ha hisz is abban amit csinal). Raadasul ez egy neonaci es akkora targyi tevedeseken alapul az egesz elmelete, hogy jaj. Pl. szerinte nincsenek is virusok, mert meg senki sem latott olyat. Hat… de igen. Elektronmikroszkop kell ugyan hozza, hogy megnezze oket az ember (leven kisebbek annal is mint amit egy sima fenymikroszkop meg tud mutatni), de azt mar megtettek, meghozza jo sokan. Gondolom az elektronmikroszkopos kepeket is zsido osszeeskuvesnek gondolja, esetleg a fizikat is ami az elektronmikroszkopok mukodesenek alapjat kepezi is ures es fondorlatos kitalacionak gondolja. Az elmeletenek tobb alapveto feltetelezese (pl hogy immunrendszer nem letezik; a bakteriumok, gombak es egyeb eloskodok valojaban a gyogyulast szolgalo szimbionta-szerusegek) tobb-ezerszeresen utkoznek kutatok es orvosok szaz ezreinek mindennapi tapasztalataiba. Az ilyen figurak nem erdemelnek tobbet szerintem annal a tizenot percnel amit a honlapjuk gyors atfutasaval tolt az ember (+ hogy ezt leirtam).
A modern orvostudomany eleg sok betegseggel nem tud mit kezdeni, vagy keveset tud kezdeni, vagy tul sokba kerul es gyakorlatilag elerhetetlen a kezeles sok embernek. Nincs semmi kulonos abban, ha az emberek emiatt alternativ gyogymodokban keresik a valaszt es azt nem is tartom rossz dolognak. Az "uj medicina" azonban azon alapul, hogy elhiteti az emberrel, hogy a modern orvostudomany tevedeseken es fondorlatos osszeeskuvesen alapul es ezaltal "negativ placebo"-kent ellene dolgozik a normalis orvosi tevekenysegnek. Termeszetesen a modern gyogyszerek es operaciok nem igenylik, hogy az emberek higyjenek bennuk, hiszen azt hogy "mukodnek" pontosan ugy kell bizonyitani, hogy a placebo hatast kizarva is mukodnek, azonban direkt ellene dolgozni annak amirol lehet tudni, hogy altalaban mukodik es jol mukodik, ahhoz meglehetosen elvetemultnek vagy orultnek, esetleg mindkettonek kell lenni.

Hogy erdemes-e irni? Azt hiszem illetve remelem, hogy igen :)

nemstatikus 2012.03.24. 19:06:02

@SirMook: Igen, érdemes. Nagyon szórakoztató volt. :)
Főleg az a rész, mikor "...immunrendszer felerősödik, beindulnak az öngyógyító folyamatok, mobilizálódnak a szervezet belső tartalékai, és fokozatosan helyreáll az egészség." Majd egyszerűen megelégedünk annyival is, hogy "Mi nem gyógyhatásu készítményeket árulunk, hanem táplálék kiegészítőket,..."