Ha három legkedvencebb laboratóriumi állatot kellene megneveznem, akkor a dobogós helyek a következők: ecetmuslica, egér és a fonalféreg. De a TOP 3 közül csak egy büszkélkedhet kétszeres Nobel-díjjal: ez a C. elegans, fonalféreg.
Teljes nevén Caenorhabditis elegans, 1mm hosszú, talajlakó féreg. Összesen 959 sejtje van, minden egyes sejtnek külön neve van. 7-10 napig él, laborban könnyű szaporítani, hímnősek, 3-5 nap után már utódokat hoz világra. Fenntartása egyszerű: egy lemezre öntök baktérium táptalajt, rákenem a baktériumot (szakszóval: "szélesztem" az E. coli-t), arra ráteszem a férgeket. A baci megeszi a táptalajt, a féreg megeszi a bacit; az egész tápláléklánc egy Petri-csészében lezajlik!

A kis férgek tojásokból kelnek ki. Egy anya 8-10 tojást rak. Kikelés után a lárvák L1, L2, L3, és L4 lárvaalakon (fejlődési állapoton) mennek keresztül, majd felnőttek ("adult") lesznek. Ha nem találnak elég élelmet maguknak, akkor dauer lárva alakot ölthetnek. Ez hosszú, megnyúlt, betokosodott állapotot jelent, ilyenkor nem táplálkozik; majd ha újra kedvező körülményeket talál, akkor visszaalakul a megfelelő lárvaállapotba. Ha egykorú állatokkal szeretnék dolgozni, (mondjuk csak L1 lárvákkal, vagy csak felnőttekkel), akkor (szakszóval) szinkronizálnom kell a szaporodásukat. Ilyenkor, kissé kíméletlen módon a Petri csészébe sósavat/kénsavat öntök, ami elpusztítja a különféle lárvaalakokat. Az anyában fejlődő tojások olyannyira ellenállóak, hogy kibírják ezt a "kezelést", a tojásokat  összegyűjtöm,  új Petri csészébe teszem, és 3 nap múlva, már csak felnőtt állatkáim vannak.

Ez a kis fonalféreg kétszeres Nobel-díjjal büszkélkedhet (csakúgy, mint Marie Curie... :)..) 2002 orvosi Nobel-díját a puszta létéért kapta (hivatalosan: „a szervfejlődés és a programozott sejthalál genetikai szabályozásáért” kapta három jeles tudós: Sydney Brenner, Robert H. Horvitz és John E. Sulston). A féregben 1090 sejt keletkezik, mely közül 131 ismert pozíciójú sejt eltűnik az egyedfejlődés meghatározott szakaszában programozott sejthalál eredményeként (ezt nevezzük apoptózisnak). A sejthalál nyomonkövethető az élő fonalféregben, mivel az állat kültakarója átlátszó. A C. elegans sejthalálgénjeinek megismerése megerősítette azt a feltételezést, hogy a programozott sejthalál  az egész élővilágra jellemző, és az evolúcióban konzerválódott lépéseket tartalmaz. Amint az a jobboldali ábrán is látható nemcsak a folyamat megegyező, hanem a folyamatban résztvevő fehérjék tulajdonságai is hasonlóak mind az emberben, mind a C. elegans-ban. És ha a fehérjéink hasonlóak, akkor génszinten is igen nagyfokú a hasonlóság (szakszóval: a homológia). Ezek szerint egyes fehérjéink/génjeink egy féregével azonosak? Igen, Kedves Olvasó, ha elmész egy genetikai konferenciára, akkor az előadások 30%-a erről próbál meggyőzni, hogy mennyire hasonlítunk egy féreghez....:))

Második Nobel-díját 2006-ban kapta (megosztva Andrew Fire és Craig Mello között) a gének elcsendesítéséért ("RNS silencing"). Egy mondatban: szekvencia-specifikus duplaszálú rns-molekula megakadályozza az adott fehérje képződését, azaz a duplaszálú RNS bevitele "gén-elhallgattatást" eredményez. Ha egy sejt duplaszálú RNS-t érzékel magában, annak a jelenlétét nem tűrheti, és azt azonnal elhasítja egy saját, specifikus enzimjével. A kutatók egy nagyon szellemes kísérletet mutattak be, és itt is a táplálékláncot hívták segítségül:  RNS-darabkákat juttattak be egy mutáns baktériumba. A mutáns baktérium annyiban volt mutáns, hogy a duplaszálú RNS-t hasító enzimje hiányzott.  Ezután a  férget ráeresztették a mutáns  (RNS darabkákat tartalmazó) baktériumra, amit az megevett. Így a férgecskébe kerültek a kis RNS-darabok, és a féreg adott génjét hallgattatták el.

Tudománytörténetileg az elmúlt harminc év egyik főszereplője a C. elegans volt. A "kukac-genetikusok" méltán lehetnek büszkék kis kedvencükre...