Talán meglepő, de nem. Ha az lenne, hogyan működhetne például az eBay, aminek minden józan közgazdasági megfontolás szerint hamvába kellett volna holnia még azelőtt, hogy megszületett. A közgazdaságtan unalomig ismert alaptétele szerint ugyanis az emberek racionális lények, akik döntéseik meghozatalakor saját profitjuk maximalizálására törekszenek. Egy racionális eBay eladó pedig akkor jár legjobban, ha zsebre vágja a pénzt, és legfeljebb egy sms-t küld az eladott iPhone-ról a vevőnek, aki hiába várja a csomagot. Egy racionális eladókkal teli piactéren pedig nyilvánvalóan egyetlen racionális vásárló sem jelenne meg. Az eBay azonban működik. Többek között azért, mert az emberek nem olyanok, mint ahogy azt a közgazdászok elképzelik. Akármilyen hihetetlenül is hangzik, de a vérünkben van, hogy korrektek legyünk.

Emögött a vér mögött persze ott van egy pár tízezer éves közösségi élet, ami az olyan kooperatív viselkedést igénylő tevékenységek, mint a vadászat vagy a kereskedelem révén hozzájárult a  legkülönbözőbb altruista viselkedésformák kialakulásához. Az altruizmus természetesen nem csak az emberre jellemző tulajdonság, de annak egy speciális esete, az úgynevezett költséges büntetés (costly punishment) már annál inkább az. Hogy mit jelent a költséges büntetés, azt legkönnyebben talán a játékelmélet felől közelíthetjük meg. Az egyik sokat vizsgált játékelméleti probléma az ultimátum játék. Az ultimátum játékban két játékos van, akik adott mennyiségű (többnyire valódi) pénzt kapnak. Az egyik játékos, nevezzük osztónak, eldöntheti, hogy ezt a pénzt milyen arányban osztják el egymás között. Ha a másik, válaszoló játékos ezt elfogadja, akkor mindketten megkapják a pénzt. Ha viszont nem fogadja el, akkor egyikük sem kap semmit. A válaszoló helyén ülő racionális közgazdászunk természetesen a közös 100 dollárból neki juttatott 1 dollárt is elfogadná, hiszen különben ő sem kapna semmit. Azt pedig nem nehéz belátni, hogy 1>0.

A kísérletek szerint azonban a válaszolók rutinszerűen visszautasítják a 20% alatti felajánlásokat. Vagyis saját pénzüket sem sajnálva megbüntetik a partner unfair viselkedését. Mivel pedig az osztók is tisztában vannak a kooperáció íratlan normái iránti általános emberi érzékenységgel, ritkán követik el azt a hibát, hogy ilyen keveset ajánlanak. Az átlagos felajánlás 30-50% körül alakul a Föld minden táján, a nomád tanzániai hadzáktól az amerikai egyetemistákig. Sőt, az óceániai sursurungák akár 60%-ot is a partnerre szánnak a közösből, miközben a válaszolók viszont igen jelentős számban utasítják el a túlzottan fair, 50% fölötti ajánlatokat.


Hogy mennyire különleges ez a viselkedés, azt szépen bizonyítja egy friss Science cikk, ami szerint még legközelebbi rokonaink, a csimpánzok sem mutatnak semmi effélét. Az ultimátum játékban ők épp azt hozzák, amit a közgazdászok várnak tőlünk: az osztók annyit markolnak, amennyit csak lehet, a válaszolók pedig beérik a legkisebb alamizsnával is. (Akik szeretnek kísérleteket vagy egyszerűen csak csimpánzokat nézegetni, azoknak itt van egy-egy videó egy elfogadott és egy elutasított ajánlatról.)

Az eBay tehát működik, bár ehhez természetesen nem lenne elég az emberek korrektség iránti elkötelezettsége, szükség van más ösztönzőkre is (például a visszajelzésekre). Bizakodhatunk azonban abban, hogy mind a biológia, mind a szociológia mögöttünk áll, ha embertársainkkal fair módon üzletelünk. Mág akkor is, ha a közgazdászok egyébként majomnak néznek közben.