Az agykutatással kapcsolatban a mainstream media egyik visszatérő vesszőparipája az emberek kategorizálása aszerint, hogy jobb vagy bal agyféltekéjük az úgymond domináns. Néhány hete-hónapja járta be például a netet a forgó lány sziluettje, ami a hoax elindítója szerint elárulta, hogy melyik agyféltekénk viszi a prímet. Ez természetesen akkora hókuszpókusz, hogy engedelmetekkel be sem linkelem. Azonban mint minden homályos téveszmének, ennek is van valami ködbe vesző valóságalapja. Nevezetesen az, hogy bizonyos tulajdonságok, képességek egyértelműen hozzárendelhetők egyes agyterületekhez. Mivel pedig agyunk funkcionálisan nem szimmetrikus, ezek az agyterületek az esetek jelentős részében szükségszerűen valamelyik agyféltekében lokalizálódnak. A bal oldali temporális lebenyhez köthető névmemória fejlettsége azonban nem jelenti azt, hogy az illető arcmemóriája szükségszerűen gyengébb lenne, annak ellenére, hogy az arcmemóriát inkább a jobb oldali temporális lebennyel hozzák összefüggésbe. És nem jelenti azt sem, hogy a jobb névmemória együtt járna a kifinomultabb beszédkészséggel, holott a beszédközpont szintén a bal agyféltekében található.

Mindezt csak azért tartottam szükségesnek megjegyezni, hogy világos legyen: az agyműködés funkcionális alapjai az agyterületek, vagy azok kisebb részei, vagy az idegsejtek, kinek mi tetszik, de semmiképpen sem az agyféltekék. És azért, hogy kevésbé legyen meglepő, hogy az agyféltekék közötti kapcsolat megszakítása korántsem jár olyan drasztikus következményekkel, mint azt képzelnénk.

A két agyféltekét összekötő rostköteg, a corpus callosum átvágása nem számít újdonságnak. A lobotómia sötét korszakában például olyan gyakran alkalmazták ezt a módszert, hogy az így kezelt kutyák saját nevet kaptak. A név már nem ugrik be sajnos, de talán kommentben valaki kisegít. A corpus callosum átvágása azonban nem csak ilyen barbár kísérletekben, de súlyos betegségek kezelésekor is felmerül. A következő videón látható páciens epilepsziában szenvedett, ami napi 2-3 rohammal járt. Ilyen súlyos esetben, ha a gyógyszeres kezelés nem segít, az egyetlen lehetséges módszer az agyműtét. Ennek során általában eltávolítják a rohamot előidéző területet, ritkább esetben átvágják a corpus callosumot. A páciensnél ezt a módszert alkalmazták. Sikeresen - a rohamai a műtétet követően megszűntek. A rohamokkal együtt azonban a két agyféltekéje közötti kapcsolatról is le kellett mondania. Mint már említettem, ez nem is olyan elviselhetetlen, mint gondolnánk. Néhány dolog azonban természetszerűen máshogy működik.


A kísérlet röviden: a páciensnek egy képernyő közepére kell fókuszálnia, ezzel elérik, hogy a középtől balra megjelenő dolgokat kizárólag a bal oldali látóterében, míg a jobb oldaliakat a jobb oldali látóterében érzékelje. A bal oldali látótérből érkező ingerek a jobb agyféltekében dekódolódnak és vica versa. Mivel a két agyfélteke között jelen esetben nincs összeköttetés, az információt kizárólag az adott féltekében található agyterületek tudják feldolgozni. Ennek megfelelően a jobb oldalon megjelenő szavakat a páciens gond nélkül meg tudja nevezni, hiszen azokhoz rendelkezésére áll a bal agyféltekében lévő beszédközpont. A bal oldalon megjelenő szavakat azonban - bár az értelmüket természetesen felfogja - nem képes visszamondani. Lerajzolni azonban le tudja őket a jobb agyféltekéje által irányított bal kezével. Ezt követően a rajz alapján immár a beszédközpontját is használva meg tudja nevezni az eredeti szót.

Valójában tehát ugyanazt a folyamatot hajtja végre, ami egy egészséges emberben is lezajlik: a jobb oldali látókéreg átadja az információt a bal oldali beszédközpontnak. A különbség csak annyi, hogy ő mindezt a testén kívül teszi.